Kategorija: Megtartott aktivítások

A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárai és hallgatói látogatása, 2014.10.29.

A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárai és hallgatói 2014. október 29-én meglátogattak a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központot.

 Az egyetem két évvel ezelőtt alakult, három önálló egyetem egyesítésével és ma három kara van: a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Közigazgatás-Tudományi Kar és a Rendészet-Tudományi Kar.

A magyarországi vendégek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar meghívására érkeztek, amellyel együttműködést alakítottak ki. A három napos látogatás során ellátogatnak a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba is.

Varjú Potrebić Tatjana, a Regionális Központ igazgatója bemutatta a vendégeknek az általa képviselt intézményt, majd a vendégek megtekintették Barát Ferenc művész plakátkiállítását a Dobó Tihamér Képtárban, a Regionális Kreatív Műhelyben pedig Bicskei Zoltán igazgató bemutatásával filmet néztek meg Magyarkanizsa művelődési életéről.

A vendégek, a számos téma mellett, tapasztalatot is cseréltek a tehetséges tanulókkal és hallgatókkal folytatott tevékenységről.

Képek